Csöndet szitál az est...

2009. december 29.

Csöndet szitál az est...
sötétkék álmot fest az égre 
egy csöpp ezüst a kékbe: 
álló-csillag - gyermekkorom - azon 
a fénylő, méz-illatú Karácsonyon...
egy régi mesekönyv zizegő lapjai
kristály-csengettyű hangjai
óriás-fenyő alatt: kövek között 
bukdácsoló patak és hóban
guggoló, aprócska házikó...
a régi kert - gyermekkori barátok -
talán még most is ott álltok a 
sövény mögött, nevetésetek
visszhangzik mohos falak között
és áttör a csenden, itt muzsikál
fülemben - s a hosszú-hosszú tél...
soha nem lesz már olyan fehér
a hó - a tó őrzi még korcsolyánk
jégbe karcolt nyomát... a szilvafát 
derékba törte az Idő, de áll a 
vén dió - egyre nő - ágai felém 
integetnek, mint jó ismerősök 
körbevesznek az  álmok: fölöttem 
angyal - szárnyakon
lebeg a múlt, egy kép, mely 
örök, mely soha nem fakul...

Szerző: ametist | 2009. december 29.
Oldalmenü
Naptár
Szöveges mező
Ide szövegelj...