http://ametist.mindenkilapja.hu
A művészet - az élet

 Ametist versei 


"Minden hazugság, csak az nem, hogy szeretlek
hogy sugarát őrzöm két szemednek...
"


...

Az én csillagom - a te szemedben ég
Az én álmom - a te meséd
Az én erőm - a te hited
talán csak ennyi a Szeretet:
vigyáz rád, láthatatlan kísér, s
nem múlik el, ha az 
... Élet véget ér ...

 

...

Álmodtam...

... álmodtam... rólad...
azt álmodtam: nincs holnap, csak ma van
szürke... ködös... bizonytalan...
homályba hullanak a fények, a tavasz
elaludt, s a télnek nem lesz vége soha...
a Boldogság Aranykapuja
bezárult örökre, mi kívül maradtunk, s
reszkető szívünkre jeges fátylat
terít az éj - mondd, mit tegyek, hogy ne félj?
ajkamon elhalnak a hangok...
némák, mint törött üvegharangok...
fázom... összehúzom magamon lelkemet...
- kopott kabátom -
egy csöppnyi láng világít még
szememben, sugarától szívedben
talán lüktetni kezd az ér, zsibbadt tagjaidba
az élet visszatér... azt a fényt elküldöm neked
hogy hinni tudj... hogy élj...

...

 

Képzeld el...

Tedd arcod tenyerembe
- jó, puha fészek -
Tedd arcod tenyerembe
- ne szólj, én is csak nézlek -
Tedd arcod tenyerembe
- így, némán kérlek -
Tedd arcod tenyerembe
- mit mondanék, te érted -
Tedd arcod tenyerembe
- hogyha szeretni vétek -
Tedd arcod tenyerembe
- s én feloldozlak Téged -

...

Nem vagy sehol, s mindenütt 
téged látlak - kereslek, kutatlak, megtalállak:
egy csepp vízben, mely kezemre hull, a
magányban, mely hozzám simul...
földön és égen - a messzeségben -
még ott is közelségedet érzem, mint
hűs szellő, körülölel a csended, minden
apró kis tárgyban fölfedezlek, te
vagy az öröm és a bánat, te adod értelmét
a hiánynak, mely nem is létezne nélküled
s ami egy fogalommá vált - veled...

...

Lerajzollak...

szeretném lerajzolni az ajkad 
vonalát, és fölfedeznék benne
sok apró, piciny csodát...
végigsimítanám kezemmel
felhős homlokod, és
letörölnék róla minden bánatot
s itt, ezt a csöpp ráncot szemöldököd
alatt, arcodnak kedves ívét és
büszke válladat - halvány ecsetvonással
rajzolnám meg szemed, láthatatlan
színekkel festenék könnyeket, mik
gyöngyház-fényben égnek, alig
látszanak, és rólad mégis mindent
mindent elmondanak...

...

... tenyeremben érzem hiányod, mely
simogatni vágyott, és
ujjaimban érzem hiányod, mely becézni vágyott
ajkamon is érzem hiányod, mely
csókolni vágyott, s karjaimban
érzem hiányod, mely ölelni vágyott...
testemben ég hiányod
parázs vagyok - izzó hamuvá válok
lassú tűzzel perzsel hiányod
- nincs feledés -
még várok, egyre várok
és semmi nem oltja ki a lángot
minden tagomban fájó lüktetés...

... 

... lelkemben béke csak akkor lehet, ha
megbocsájtod el nem követett "bűnömet"
- gondolatban, szóban, tettben -
sem vétettem ellened
nem változom, én mindig
ugyanaz leszek neked
s tán megbékél szíved - ha elhiszed...

http://www.youtube.com/watch?v=yA-KqxujZ74

 ...

egy boldogtalan nap

... ezt a napot aranybetűkkel akartam megírni
szivárvány-színekkel festeni, 
s most - magam vagyok -
szerelmünk halott, s vele haltak 
a remények...
csak szorítom az ecsetet, színeket
keverek, és alig látom, hogy
mit mutat a vászon:
szürke csíkot, fekete árnyakat
úgy vágytam ajkadat és
ölelésed, eloszlatni minden tévedésed
letörölni a bánat könnyeit arcodról
de most - semmi nem segít
nem jön az álom, nem ad enyhet
s te nem hiszed, hogy szeretlek téged
hogy csak rólad szólt az ének
most is hozzád repít a képzelet -
gondolatban a Tó partján állok
és a sínekre odateszek 
egy szál virágot...

http://www.youtube.com/watch?v=R_xFhAHcbps

Nem a miénk az Ég...

...


Amikor elbúcsúztam tőled,

nem tudtam, hogy így fog fájni...

ha csak egy szóval kérsz,

örökké tudtam volna várni,

de késtek a szavak - közöttünk falak, s én

már nem foghatom kezed, 

lelkemben rémület:

 meghalt szívem - élek még,

de már nem létezem...

 http://www.youtube.com/watch?v=UuLyBvg0VL8

http://www.youtube.com/watch?v=NgICd1zImXA

 ...

Utolsó versem - neked


Meg kell szoknom, hogy nem írok neked
lángoló szerelmesverseket...
hogy lehet ez, miképp?
elveszítheti az ember saját szívét?
s ha igen, hogyan élhet tovább?
mondhatod a Napnak - jó éjszakát?
átlépheted saját árnyékodat?
kicserélheted arcodat?
kihalhat belőled a szeretet, a lélek?
összetörheted tükörképed?
s ha két kezeddel füled befogod
nem hallod majd a régi dallamot?
behunyt szemmel nem látod a meséket?
nem festesz szavakból tündéri képet?
magamért meg nem tenném
érted megteszem - a csend 
helyetted is beszélt nekem,
hallottam dobbanását szívednek
ha nem szólhatok, némán is szeretlek 
s most már csak álmaimban küldöm
el neked utolsó, hozzád írt 
VERSEMET...

... 

Írok

Nem fogok verset írni, nem... soha többet,
nem kell a szó, nem kellenek a könnyek...
füzet és toll, tűzbe veletek,
égjetek szavak, égjetek...

Kihűlt hamuban kotorászok, sárgult papír
egy szót találok rajta csak: neved minden 
más eléghetett, de az az egy szó 
megmaradt: mutatja sorsomat...

Már nem lázadok, és a holnapot sem 
kergetem,  te akkor is bennem 
élsz, ha nem vagy velem...

... 

 

 

Szárnyalj sólyom...


Szárnyalj sólyom felhők fölött, hírnöke a Világnak
repülj a fények útjain, s jöjj el
én hazavárlak...

Ha vihar támad ellened, szelek tépik a szárnyad
pihenj meg nálam, kedvesem, jöjj el
én hazavárlak...

Csatában ha megsebesülsz, golyó éri a vállad
forrásvízzel gyógyítalak, jöjj el
én hazavárlak...

S hogyha majd új erőre kapsz, terjeszd ki büszke szárnyad
repülj mezők, hegyek fölé, s jöjj el
én hazavárlak...

Ha fölfedezted titkait mélységnek, magasságnak
s valóra váltak álmaid, jöjj el
én hazavárlak...

Lecsúszik már a Napkorong és búcsút int a nyárnak
szemem a távolban kutat, jöjj sólymom
hazavárlak...

http://www.youtube.com/watch?v=9QrcBRcJO18

 

 

A platán alatt...


Ezt a verset már nem küldöm el neked, 
de álmodom tovább... egy platán alatt ülök 
- veled - s nézzük a Dunán úszó fehér hajókat,
vakító fényeket, sirályok táncát az égen, 
csak ülünk kéz a kézben - hűs lombok alatt, s 
míg szikrázik a Nap, fejem válladra hajtom, 
s együtt várjuk, hogy jöjjön az alkony, te írod 
versedet, s én halkan dúdolok neked...

 

 

Hangod...

Puha, bársonyos hangok, 
apró ezüstharangok, kis 
tollpihe a szélben: simogatását 
érzem - magam vagyok, és 
mégis veled -  hallgatom 
lélegzeted... 
elringat versed és dalod, most 
megint nyugodt vagyok - oly 
jó veled - elhoz a képzelet... 
s hogy lelked rám talált, már 
nem félem a halált s az életet, 
átmelegít szereteted, gondolatban
hozzád bújok és behunyom 
szemem, kezedben tartod kezem,
s míg beléd kapaszkodom, lassan
múlik a fájdalom...


 

 Búcsúzás


Álmomban nálad jártam - utoljára -
álmomban csókot leheltem a szádra:
búcsúcsókomat, s éreztem, könnyek
hullanak szememből párnán nyugvó 
kezedre, s tudtam, el kell mennem,
örökre, hogy meg ne bántsalak...
mosolyogtál, s én néztelek - éreztem,
álmod szép lehet: s egy szót formált
ajkam, mit kimondani nem is akartam,
aztán csak hallgattam lélegzeted...
megérintettem arcodat, végül kitártam
szárnyamat, hogy elrepüljek, s tudtam,
nem jövök vissza soha többet -
bárhogy vergődik a lélek, el kell
engednem téged, hogy megtaláld végre 
önmagad és holnapod - most elmegyek -
de egy fényes tollat itt hagyok neked és
szívemet, mely örökre tied...

-------------------------------------------------

... magam helyett egy csillagot küldtem
neked, hogy őrizze álmod - ott integet -
benne megtalálod lelkemet, s tudod, hogy
rád vigyázok örökkön örökké, amíg csak
élek, mert szeretlek téged, még akkor is,
ha elengedtem kezed, még akkor is, ha
kimondtam:  Ég veled...

 


A csodák palotája


... halkan nyílik a Csodák Palotája, a 
hetedik szoba - kulcsra zárva - oda
senkit nem engedek, benne őrzöm
szerelmedet, csak egy fényes toll nyitja,
s hogy az kinél van? kettőnk titka...
ott élnek a mesék, a dalok, soha ki
nem hunyó, szikrázó csillagok, s míg
én fölélesztem a kandalló tüzét, hallgasd
tündérek énekét: én elringatlak téged,
s kezed fogom, ha kéred, mert ez az
egyetlen kis sziget, hol lelkünk együtt
lehet, hol élvezhetjük a Mát, hová
nem tör be az irigy Világ, kizárhatjuk
a Holnapot, s minden tiéd lehet, ha akarod
ahol az álmok új életre kelnek, ahol
sugarát őrzöm két szemednek, hol
nincsen baj, se gond, se félelem, ahol
csak egy úr van: a  SZERELEM...

 

  

Te meg én


Minden hazugság, csak az nem, hogy szeretlek,

hogy sugarát őrzöm két szemednek...

Minden igaz, csak az nem, hogy feledlek,

hogy nem gondolok rád, hogy eltemetlek...

Minden játék, csak szerelmem nem az,

az én szívem mindig ugyanaz...

Minden változik, csak lelkem változatlan

és bennem élő képed mozdulatlan...

s ha egyszer minden, minden elveszett,

én akkor is mindig itt leszek neked...


 

Magány


... egy padon kuporogva hallgatom a 

csendet, körülöttem hangok lebegnek: 

betűk, varázs-szavak - egyik megsebez, 

a másik simogat - zsibbadt magányt lüktet 

a vér az ér falán... te ott a messzeségben 

is hallhatod, szívem hogy dobog és jól

tudod, hogy minden gyöngyszemet néked

adtam, egyedül csak neked - álmaim lelkedben

hordozod, s míg érezlek ott belül - nem vagyok 

egyedül, hisz rád gondolhatok...

 


Úton


A sínek mentén állok, kopott padok,

kőládába zárt virágok, egy zöldellő

platán - s eszembe jutsz, átjár a

hiány... aztán elhoz a képzelet, már

szorosan fogom kezed, s te itt

vársz velem a vonatra, mert

utazni kell - hová? miért? ki tudja...

párhuzamosan futó sínek,

integető kezek, tegnap - ma - holnap,

minden beleolvad a végtelenbe -

versed még itt dobol fülembe', s

minden szó szíven talál: élet - halál...

de most hallgatni kell, sóhajomra

csak a szél felel, s én egy jelre várok,

újra érzem hiányod - a vonat pedig

szalad,  és mi utazunk - lélekben

együtt vagyunk... nem nézünk

egymásra csak az út menti fákra...

mezők mezők után, csillogó

fények a Dunán, valahol felröppen

egy sirály, aztán csak köröz az égen 

boldog repülésben, képzeletünk

utána száll...

 


Voyage


Életünk véget nem érő utazás...
sok-sok megálló, néhány állomás
párhuzamosan futó sínek - 
egymásnak  integető kezek, s egy kérdés, 
mi felvillan szemedben: találkozunk mi 
még a Végtelenben, s meddig fut egymás 
mellett utunk - élünk a percnek vagy 
csak  álmodunk? 
Van -e kezdet, és lesz -e folytatás, milyen 
lesz majd a végső búcsúzás, szívedben 
meddig őrizgeted egyre halványuló emlékemet, 
s nélkülem is teljesnek látod, ezer-színűnek
a Világot, vagy átkozod az üres holnapot, míg 
éjszakánként nevem suttogod?
S ha egyszer lassan elkopik az Élet, a csillagok 
közt megtalállak Téged, s az utazásnak ott
vége szakad, vagy újra álmodjuk az Álmokat, 
s kioltja egymást izzó lángolásunk, ha egyszer 
végre egymásra találunk?

 

 

Szerelem...


Sohasem volt játék nekem

ez az érzés, ez a szerelem...

hiányod fáj, de megbékél

szívem, ám nem hiheted, hogy

játék volt nekem...

a legtisztább, legforróbb érzelem,

mely létezik, s azt hiszed 

játék volt nekem?..

lelked sugarától fénylik csak

szívem, hisz nem csak

játék  ez a szerelem...

és még a könny is

boldogság nekem,

mert mindent megér ez

a szerelem...


 

Tűz, jöjj velem...


Lángnyelvek csapdosnak bársonyos égen,
Tűz, jöjj velem...

Főnixmadárként tollamat tépem,
Tűz, jöjj velem...

Szálljon a pernye, a füst a szélben,
Tűz, jöjj velem...

Ölelésedtől hamuvá égjen,
Tűz, jöjj velem...

Hogyha ez lesz az utolsó táncunk,
Tűz, jöjj velem...

Emésszen izzó lobogásunk,
Tűz, jöjj velem...

S hogyha életre nem kelünk többé,
Tűz, jöjj velem...

Szerelmünk égni fog örökké,
Tűz, jöjj velem...

 (A Twin Peaks ötletéből)


  

Ne félj...


Ne félj...

a lángomat kioltom,
patak hűs vizével oltom -
már nem perzsel, nem éget,
sebeket nem okoz néked...
nem bántja tested-lelkedet,
annál sokkal jobban szeret -
inkább pusztítja önmagát,
ha kell, elfojtja bánatát,
parázs, hamu, kialszik 
lassan, libbenő gyertyaláng-
alakban él tovább: sötét
éjben apró világ - csak fénye
van, nem éget, vigyáz rád,
őriz téged - aludj, álmodj
csak tovább...


 

Jéghegyek között


Jégcsap könnyeid fájnak...
cseppenként lelkembe vájnak
közöttünk áttetsző, szikrázó 
hegyek, én csak megyek, s a
fal túloldalán - sejtelmes álom -
arcodat látom...
csizmám térdig kopott, már
nem érzem a fagyot, csak
jégbe zárt szívedet keresem
és nem lelem...
fejem fölött hidegen szikrázó
csillagok, lassan csillaggá válok
én is, és megfagyok...

 

  

Felesleges szavak


A szavak feleslegesek,
nem modom el neked,
hisz úgysem értenéd, és
tudom, nem lehet, hát hallgatok
a szavak feleslegesek...

A szavak feleslegesek,
nem mondtam el neked,
madárral, széllel, folyó vizével
üzenek, beszél a csend is -
a szavak feleslegesek...

A szavak feleslegesek,
sohase' mondom el neked,
de lelkem igazgyöngyeit most
itt hagyom neked, fogadd el:
a szavak feleslegesek...

 
Keresztes Ildikó: Mária Magdolna dala
http://www.youtube.com/watch?v=s8SkYtX5DIw

 

Szívem virágai

 
... egy szó csupán, mit sosem mondok el,

elsuttogom némán, csak magamnak,

mint kis ablak, úgy nyílik most szívem,

utat enged varázslatos szavaknak...

a titkos kertből néhány szál virág, mit

éjszakánként ajtód elé raktam, és

csókom, amit néked küldtem el, és

álmomban ezerszer visszakaptam...

 

 

Csenge dala

Nap - Hold - és Földanya, szilaj folyók, hegyek,
mutassatok nekünk utat, szerelmes Istenek -
menjünk vagy maradjunk? a döntés oly nehéz,
itt nem segít a józan megfontolás, az ész...

Ha elmegyünk, tán itt marad lelkünk jobbik fele,
ha maradunk, elveszhetünk, nem szól rólunk rege,
talán mindenki elfelejt, ha Nemzetünk kihal,
s nem tudja senki, mit jelent e drága szó: MAGYAR.

Én kedvesem, ha elhagysz, szívem kettészakad,
a kegyes Boldogasszony őrizze álmodat -
kövesd a büszke sólymot, lelkednek vándorát,
ki megmutatja néked a szebb, az új Hazát...

Most nem maradt számunkra más, csak a búcsúzás,
utolsó Istenhozzád, utolsó vallomás -
talán a fények útján találkozunk mi még, s
ha nem látnálak többé, vigyázzon rád az Ég!

István,  a király: Oly távol vagy tőlem - Szállj fel, szabad madár

http://www.youtube.com/watch?v=-c6EfceUu-0

 

 

Gyöngyök


A láncomra fűzött gyöngyök szétperegtek -
elosztogattam nektek: kinek örömet, kinek
megnyugvást adtam, és könnyeket, habár azt
nem akartam... néha erőt, máskor derűs mosolyt,
s új hitet, ha a régi elkopott... dúdoltam én
varázslatos meséket, s az éjszaka árnyait elűztem,
hogyha kérted, - ha sírtál, együtt könnyeztem veled,
megéreztem, hogy magányos szíved... rád gondoltam 
én minden reggel, minden este, vándorló lekem a
tiédet kereste - itt az utolsó - a legfényesebb, tudnod
kell, hogy e gyöngyszem csak tied...

 

 

Vártalak...


Vártalak - hűvös hajnalon,
vártalak - napsütésben
vártalak - nyári alkonyon
vártalak - hóesésben...
vártalak, egyre vártalak
sóvárgó szenvedéllyel
kínok közt teltek napjaim
kínok közt minden éjjel...
várlak még, most is várlak
én, égő csókodra vágyom
elém rajzol a képzelet, míg
elkerül az álom...
Várlak még, s eljössz majd 
tudom, hisz oly nagyon szeretlek
eltűnik köztünk tér - idő,
elmúlik vég, s a kezdet: 
egyek leszünk - kezed, s kezem
egymásba kulcsolódva, ha kell
örökké várok rád, szerelmes
boldog óra...




Tavaszi dal


Ünneplőbe öltöztetem a lelkem,
hajamba virágot fonok,
forrás vizével töltöm meg a korsót,
tenyeremben madárkát hozok,

Öleljenek körül a hangok, 
mint csengő harangok...

Ujjaimmal végigsimítom arcod,
szívedbe jelet karcolok, és
csók-pecséttel zárom le az ajkad,
hoyg rám gondolj, amikor hallgatod.

 

  

Egy igaz emberhez


Hogy tudsz szeretni, mikor e világban
tombol a gyűlölet, honnét nyersz hitet,
hogy élni tudj, s legyőzd magadban
félelmeidet? hisz mindent belep a zord 
valóság, s gonosz kezétől haldoklik a jóság -
honnét a tűz, a tisztaság szívedben,
ártatlan csillogás szemedben, és a
végtelen alázat, lelked, ha lázad miért
tudsz megbékélni, mondd...
s ha a gond felhőket rajzol homlokodra,
miként találsz rá biztató szavakra, melyek
cseppenként hullanak, akár egy bővizű
patak - lemosva vért és szennyet, s miként
az isten megteremtett - hinni tudsz újra,
boldog vagy s szabad...





Az Élet dicsérete 


Tavasz van - hónom alatt vászon, a tó partján ülök,
mellettem festék és ecset: színeket keverek, s vászonra 
álmodom a képet: nézd meg - üdítő kéket, felhő-fehéret,
s aranyló pettyeket...
szeretlek Világ, szeretlek Élet, 
titokzatos, túlparti fények, a tó fölött sirály, már közel a 
nyár, friss széna illatát sodorja felénk a szél, minden 
vízcsepp zenél...

s te nem látod ezt?

Mindez tiéd is, ajándékul kaptad, örülj hát minden
pillanatnak, ne legyen szívedben harag, se gyűlölet,
ne nyisd meg szíved a gonosznak, magad számára
légy erős, egy hétköznapi hős, ne várj csodát senkitől,
csak magadtól, lelkedből meríts új hitet, mely csak
tied, nem zúzhatja szét senki és semmi, s akkor képes
leszel élni, s újjászületni...

 


A remény... 


Ha bánatos vagy, sírni kezd az ég, langy esőcseppek
hullanak a földre,  hallgatod szíved magányos ütemét,
s azt hiszed, minden elveszett örökre...
Ne add fel a reményt!

Hogy tudnék erőt adni és hitet, hogy tudnál magadban
bízni még(?) érezned kell, hogy fogom kezed, és
elhiszed, hogy nincs itt a vég...
Ne add fel a reményt!

Most zord szelek cibálják ablakod, de tél után a tavasz
közelít, lábad elé szórja virágait, és rád nevet majd
kékjével az ég...
Ne add fel a reményt!

Egy életed van, egy - mely csak tied - a sötétséget felváltja
a fény, dicsértem százszor - ezerszer neked, mert az 
Élet a legszebb költemény...
Ne add fel, soha ne add fel a reményt!

 


Harc az Életért


Ha lelkedben üvölt a kétely,
ha fölhagytál minden reménnyel,
akkor is bízni kell!

Ha nem tudod, mit mér a végzet,
ha sorsod így csüggedni késztet,
mégiscsak hinni kell!

Ha megfáradsz, s pihenni vágyol,
ha elmerengsz egy jobb világról,
most még maradni kell!

Ha dacolnál a földi léttel, ha
kín a nappal, kín az éjjel
úgy is küzdeni kell!

Mert harc által tisztul a lélek,
a szenvedés egy új ígéret,
de érte - tenni kell!

 

 

Ősz / Tél


Nem baj, ha itt az ősz, nem baj, ha jő a tél, 
hisz egyik sem a végről, elmúlásról mesél... 
ropogós friss havat hoz, a kályha melegét,  
fénylő szemedben látom a kandalló tüzét... 
elém vetít az álom, elhoz a képzelet, s 
mindennél szebb az érzés, hogy foghatom 
kezed... nem baj, ha jeges széllel támad reánk 
a fagy, ha visszahozzuk ketten az eltűnt álmokat... 
érzem, hogy dermedt szívem már újra él, dobog, 
s életre kelnek bennem csilingelő dalok...
ezeregy éjszakán át tudnék mesélni még, míg c
sillagos palástját teríti ránk az ég, ezeregy éjszakán 
át hallgatnád énekem, és megnyílnék előttünk 
a csodás Végtelen...

 

Seherezádé éneke


Varázsszőnyeget terítek most eléd 
és együtt suhanunk az égen, utazunk 
csodás mesékben - ezeregy éjen át... 
lámpásunk fönt a Holdvilág, s szikrázó 
csillagok, ha szemed behunyod akkor is 
látod a képet - tündéri szépet - s hallod a 
bajadérok dalát... odalent fehéren világít 
az éjszakába' Seherezádé palotája, és ő 
mesél-mesél, hangja lágy, akár az esti 
szél, hófehér jázminok a kertben, s 
lótuszvirág, elbűvöli a kalifát, aki alig 
várja, hogy a mesének legyen folytatása... 
Seherezádé addig él, amíg szeret, amíg 
mesél, a hallgatás - halál, neki dalolni kell, 
elpusztul, ha nem énekel, ez a sorsa, 
a végzete, a dal, a vers, a zene...

 

Aladdin csodalámpája


Aladdin csodalámpája két szemed, 
mely titkot rejteget, tiszta, mély vízű tó,
kristály - átlátható - benne látom magam,
varázsereje van - álmomban is kísért, s
oly gyönyörű a kép: titkos kertemben 
sétálok veled, leszakítok egy virágot neked,
nem kell a szó, aludjatok mesék, úgyis tudod
hogy szívem csak tiéd...

 

Álmodom...


Álmomban selyem-fátyolt szőtt a Hold - s én
arcodat láttam benne... álmomban utánad
repültem kitárt szárnyakkal, a végtelenbe:
s minden oly pille-könnyű volt, akár a lepke 
szárnya: tudtam, hogy álmodom, s emlékszem
még a zuhanásra - alattam sötétkék folyó,
vihar tépi a fákat, fekete felhők fölött vad
villámok cikáznak... érzem, mindennek vége,
a néma víztömeg magával ránt a mélybe, s
akkor ott, megéreztem egy szelíd áramlatot,
mely fölkapott, és kisodort a partra, szikrázó
csillagot tűzött hajamba, s én most is álmodom
hallgasd álomba ringató dalom...


 

Tóparton

Hullámok hullámokkal csevegnek
megmerítem akezem benned - hűs vízű
tó - ujjaimról ezüst cseppek peregnek,
lehullanak, majd elmerülnek, még csobbanásuk 
sem hallható...
Dombok mögött a Nap vérvörös korongja kél,
zizeg minden levél - rád gondolok - hű társaim
csak ti vagytok, aranyló hajnalok...
Minden nyugodt, most szívem is, nem lázadok -
fával-fűvel, folyó vizével egy vagyok - a mindenség
apró kis része, és lelkem minden tévedése enyém:
Szerettem?  Csalódtam? Elfeledtek? 
mind-mind enyém... égő szívem, mely lángolt
ÉRTED, most kimondhatom, aztán csönd lesz 
megint, a szavak elpihennek ajkamon...
Ma még enyém a kéklő égbolt, a csillagok, a
jel szívedben, a láng szemedben - az is én vagyok,
enyém a vers, az új mesék, varázslatos dalok, s
ha mégsem találom helyem, lelkem lelkedben
megpihen, nálad - otthon vagyok...

 


A lélek ébredése

 

Mély álmából ébred a lélek,
száz évnél is tovább tartott, de élek -
hosszú utazás volt - önmagamban, s 
nem vesztem el, itt maradtam... 
kúsztam-másztam, levegőt sem véve,
oly sötét volt a barlang mélye, ágak 
recsegtek, törtek alattam, följebb
másztam, visszazuhantam, de csak
mentem tovább és kijutottam a
fényre, mert megértettelek, s önmagamat 
is - végre!  tudok úgy élni, hogy rád
gondolok, hogy csak telnek-múlnak a 
napok, szívemben béke - s a harcnak 
örökre vége...

 


Veled

Már olyan vagy nekem, mint szívem
arcom, kezem, beleépültél sejtjeimbe,
el nem veszíthetlek sosem...
a távolság se bánt, nem érzem a magányt
itt vagy velem, idevarázsol képzeletem...
együtt szállunk föl reggel a vonatra és 
utazunk, beszélünk vagy csak hallgatunk -
mellettünk suhan a táj: zöld mezők, csillogó
fények, már a magány se fáj - kezemben
érzem kezed, egyedül se vagyok nélküled...
a zene szól, recseg a rádió, majd tiszta
hang tölti be a teret: s én átrepülöm a
Varázshegyet lebbenő madárszárnyon
akár az álom... egybeolvad valóság s 
képzelet - a vonat szalad... csattognak
a kerekek...

 

 

Virág


... egy borostyánkő belsejébe zárva
apró virág - levele, szára mintha élne
s várna a fényre - még őrzi a Nap
sugarát - nem több, csak egy virág - 
örök és változatlan: fehér szirom 
borostyán foglalatban...

 

 

Nem értenek...


Nem értenek sokan, és nem értik
azt sem, hogy én miért értelek...
a felszín mit mutat? csak állóképeket:
dühöt, haragot, néha már szinte 
gyűlöletet - de hogy mi rejlik a felszín 
alatt, mélyen - a lélek belsejében
csak sejteni lehet...
én mégis érzem, tudom - behunyt
szemmel a hullámok játékát hallgatom 
s mint áttetsző üvegfalon, megjelennek
az igazi képek - árnyékok, fények -
a szeretet, féltés, kétségeid, magányos
gyötrődéseid, átsírt, szomorú éjek -
s én látom mindezt, mert szívemmel nézlek...

 

Gondolataid...


Gondolataid erőt adnak:
színt a hétköznapoknak
- ha nem értem önmagam -
- ha elakad szavam -
- ha keresem az utat -
meggyújtom lámpásomat
soraid között kereslek, bennük
világít lelked, mely minden
csillagnál fényesebb...
itt érzem kezed az enyémben
együtt szaladunk át a réten
önfeleten kacagva, akár a
gyermekek, s én dúdolok neked:
madárdalt, rétet, patakot -
szemünkben fénylő Napot
holdfényes éjeket: nincs távolság
nincs tér, nincs idő, csak
képzelet: fejed ölemben ringatom
a csendet hallgatom, te velem
alszol el, s én rólad álmodom...

 

 

..............................................................................................