http://ametist.mindenkilapja.hu
A művészet - az élet

 1001 Nacht  - Seherezádé éneke  (ford: Ametist)


211. éjszaka

Gúnyoltam rég a szerelmeseket, s az érzés 
elrabolta szívemet - átkozott sors, mely
messze sodort tőlem, kihalt a jó, a szeretet
belőlem, fájdalmamért magamat megvetem,
s mégis a kínok kínját szenvedem...

169. éjszaka

Szívem összetört, mikor búcsút vettél, barátom,
könnyes szemem, mert elraboltad álmom, nem
maradt számomra több remény, nincsen dal, nincs 
költemény, mi nékem visszaadna téged - s odabent 
vergődik a lélek - könyörülj rajtam, ó, Mindenható:
van-e oly ösvény, ami járható? van-e még út, mi hozzád
vezet, vagy végleg eldobtad szerelmemet? 

 

Gottfried Keller:  Idő    (ford: Ametist)


Az Idő nem megy, ő egy helyben áll, 
az ember az, ki rajta áthalad,  mint 
zarándok vagy karaván-szeráj, és 
utazásunk csak egy pillanat...

Alaktalan és színtelen dolog, formát, 
hitet csak tőlünk nyerhet ő, mint 
árnyak bukkanunk fel partjain, 
míg újra elnyel mindent az Idő.

Fehér papír, íratlan pergamen, 
mi rójuk tele mind a lapokat, 
saját vérünkből hagyunk rajt' jelet, 
amíg a végtelenség elragad.

S te egyetlen, csodálatos Világ -
végtelen szépség, meg nem unható:  
"Örök szerelmem"  - így írok neked, 
e néhány sor most tisztán látható.

Mert oly öröm, boldogság nékem az, 
hogy koszorúdban virág lehetek, 
dicsérlek éjjel-nappal boldogan, 
s a tiszta forrást őrzöm, míg lehet!


Louis Armstrong:  What A Wonderful World - képekkel
http://www.youtube.com/watch?v=c5IIXeR5OUI

 

Anton Wildgans: Menekülő szerelem   (ford: Ametist)


Oly nyugodt volt az éltem, 
míg nem jöttél felém,
én semmitől se féltem, 
csak áldást kaptam én.

De most, mint üldözött vad, 
bolyongok szüntelen, 
s hogy mit hoz majd a holnap, 
kérdezni sem merem.

A nedves fűbe rejtve 
hűsítem arcomat, 
hideg kő adjon enyhet, 
míg álom látogat.

Nem az vagyok, ki voltam
 - a boldogság de fáj -
itt állok megraboltan, s 
még nem tudom, mi vár...

 


Anton Wildgans:  Keserű órák  (ford: Ametist)

A város fölött megjelent az este:
sötétkék hullám - néma tengeren,
csillaggal átszőtt legyezőt terítve
házak fölé - majd csönd lett hirtelen.

Üres szobámban mintha újra látnám
a régi kedves éjsötét haját, mely
szétterülve ott feküdt a párnán,
és újra érzem édes illatát...

Vázámban elnyílt, száradó virágok,
hiába várnak napfényt, csillogást,
ők is tudják, hogy meghaltak az álmok,
és elenyészett dallam és varázs.

Mindez halott, és többé föl nem éled,
akár a néma, törött hegedű, amelynek
húrja nem zendül meg többet, s azóta
minden óra keserű...

Vad pusztaság és hánykolódó tenger,
hol kis hajónk sziklának ütközött,
csak nő az ár és fuldoklik az ember,
és nincs segítség ég és föld között.

 

Anton Wildgans:  Szabadnap    (ford: Ametist)


Hogy mit jelent egy ünnepnap neked?
olyan nap ez, mi egyedül tied...
nem ébreszt lárma, csattogó zajok,
félálomban a csendet hallgatod -
hívnak az erdők, rétek és hegyek:
madár dalával töltik meg szíved,
olyan nyugodt és ünnepi a lelked,
mint amikor az Isten megteremtett...

És este majd, ha otthonodba térsz,
a sötétben sem talál rád a félsz...
nem gyújtasz lámpát, behunyod szemed,
s átéled újra, mi történt veled:
érzed a földnek nedves illatát,
míg hallgatod a pacsirták dalát,
majd rád köszön egy ismertlen úr,
azt gondolod, már láttad valahol -
hallod a lányt, ki csengőn kacagott,
és elmenőben egy rózsát adott...